Időkorlát Lejárt!

A vásárlási időkorlát lejárt a következő vásárlásánál:

Hamarosan lejár az időkorlát

jegyek vásárlási időkorlátja 01:00 percen belül lejár.
Ezután a foglat helyeket más megvásárolhatja Ön elől.

BROADWAY.HU

Ez az esemény már megrendezésre került, így jegyet már nem tudsz vásárolni rá. Ha részt vettél az eseményen, írj róla értékelést, vagy olvasd el, mások mit mondanak róla!

SYMPHONEY koncert


Kölcsey Központ

2017. november 8. 19:00

Az olyan Honeybeast-slágereket, mint a „Maradok”, az „Egyedül”, a „Hetes”, a „Bódottá” vagy az „Így játszom” ezúttal nagyzenekari kísérettel hallgathatjuk meg.

A Honeybeast a tavalyi nagy sikerű Erkel Színházban tartott Symphoney koncertjével országos turnéra indul idén ősszel. A zenekar a turnét stílusosan az otthonában, Szegeden kezdi, de részese lehet a jól ismert dalok szimfonikus megszólalásának még Debrecen, Miskolc, Veszprém, Zalaegerszeg, Győr, hogy aztán a pécsi Kodály Központba csendüljön föl utoljára a Legnagyobb Hős nagyzenekari hangszerelésben.

Az olyan Honeybeast-slágereket, mint a „Maradok”, az „Egyedül”, a „Hetes”, a „Bódottá” vagy az „Így játszom” ezúttal nagyzenekari kísérettel hallgathatjuk meg. A vendégzenészekkel kibővített zenekart tizenhat fős vonóskar és egy női kórus segíti ebben.

„A zenei élményre, a megszólalásra koncentrálunk, nem annyira a rockos bulik hangulatára. Maradandó zenei és vizuális élményt szeretnénk adni a közönségünknek, és megköszönni az eddigi támogatást ezzel a produkcióval, amelyhez hasonló, hatalmas projektünk még nem volt. Az egész csapat lázban ég, rengeteg próba és előkészület előzi meg a turnét. A jól ismert dalok mellett olyan nóták is felcsendülnek, melyeket a turnékon nem játszunk, mert intimebbek, a zajos bulikon nem működnének, viszont a közönség és mi is szeretjük őket.” – meséli a Honeybeast-dalok szerzője, Bencsik-Kovács Zoltán.

Jegyár: 2 900 Ft, 3 400 Ft
Kérjük Önöket, hogy a megvásárolt belépőjegyeket az előadás végéig minden esetben szíveskedjenek megőrizni!